Minden történethez igyekszünk valami megkapó címet választani. Ennek az írásnak a címe magyarázatot kíván, kétségtelen. A végén kitérek erre is. HUBA története nem tartalmaz véres, kínzó sztorikat, kalandokkal teli mentési eseményeket. HUBA története egyszerűen szívbemarkoló, fájdalmas kezdetű, de érzelmi krémes van a végén. Vagyis ez inkább valaminek a kezdete...

2009. június közepén érkezett a segélykérés, melyben értesítettek bennünket, hogy egy néhány napja befogott leonbergi keverék kutya várja sorsa jobbrafordulását. Jelenleg, egy az ország déli -értsd szó szerint- határmenti településén tartózkodik egy ideiglenes befogadónál de már nincs mód a további tartására. Így csapatunk akkori anyagi helyzete éppen megengedte, hogy belevágjunk egy mentési programba, még ha keverékről is van szó. Fél napi autózás után értünk oda, ahol várt minket Ő. Már az út is sok mindent elárult az ottani nyomorúságos körülményekről! Sosem gondoltam, hogy 2009-ben Magyarországon még vannak ilyen települések...

Gyökér törte, gazzal benőtt, göröngyös, 1 nyomtávú aszfaltút vezetett a vályogfalu felé. Kidőlt kerítések, elhagyott házak, rendezetlen, időrágta porták mentén haladva értünk hozzá. Mikor megláttuk a tyúkólba zárt, épp kimászni készülő szabadulóművész kutyát, nagyon szívbe markoló érzés fogott el bennünket.