A történet elején elöljáróban annyit, hogy a kutyaszaporító az egyik legrondább állatfaj az egész földkerekségen. A kutyák szeretete nélkül adják-veszik a szegény ártatlan állatokat, akiknek a legjava meg sem éri, hogy gazdit kapjon, mert idejekorán elszakítják őket a mamájuktól és már 3-4 hetesen 6 hetesnek mondják, ami szerintem még mindig túl kicsi ahhoz, hogy anyjától elszakítva új gazdihoz kerüljön, fajtától függetlenül. Így szegények vagy a kutyapiacra kerülnek, ahol gyanútlan, tapasztalatlan családok megveszik a gyerekeiknek, majd otthon szembesülnek azzal, hogy a kicsi, aki a "tenyésztő" szerint 6-7 hetes, másnap reggel összeesik és nem értik az új gazdik, hogy a tegnap még jókedvű, viháncoló kiskutyával mi történhetett. Szaladnak vele az állatorvoshoz, aki felvilágosítja Őket a szomorú tényről, hogy a drága pénzen megvett szerintük 6 hetes kiskutya alig van 4 hetes és egyszerűen kiszáradt, mert sem folyadékot, sem pedig élelmet nem képes magához venni, mert 1 napja még szopott, a szilárd táplálékot pedig nem ismeri.

Ami még ennél is rosszabb, a kutyakereskedő, ami napjainkban nagyon népszerű. Olasz,-Spanyol kutyakereskedők felvásárolják ezeket a csepp 4-5, de csakis 4-5 hetes kicsiket, leginkább abból is csak az apróbb fajtákat, bezsúfolják Őket egy furgonba és sokszor 3-4 napot ketrecekbe összenyomorítva utaznak külföldre, ahol többnyire állatkereskedésekben kötnek ki, ott sínylődnek szintén ketrecekben, míg valaki meg nem vásárolja Őket.

Sajnos ezeknek a kicsiknek nagy része már útközben elpusztul, többnyire éhen hal. Sajnos a kereskedőknek még így is megéri, mert itt szinte fillérekért megveszik, külföldön a többszöröséért kelnek el és utána még mindig keres rajtuk valaki, aki továbbadja a szerencsétleneket.