Ez a történet, két teljesen eltérő "személyiségű" kutya találkozásáról és a szó szoros értelmében vett sírig tartó barátságáról szól. 2003-ban vásároltunk egy kertes házat, amivel egy öreg tacsi keveréket is örököltünk. A gazdái meghaltak a tulaj fia pedig nem akarta megtartani. Kérdezte, hogy kell-e a kutya vagy elaltassa. Válaszunk egyértelmű volt "Kell!". Tíz, tizenkét év körüli, borzasztóan vad, ugatós, megközelíthetetlen kutya volt.

Az öreg házat felújítottuk, bővítettük, és a munkálatok közben rendszeresen jöttünk, mentünk, enni vittünk neki. Néha elengedtük, ilyenkor ahol rést talált a kerítésen, uzsgyi elszökött és kereste a régi gazdáját, körbejárta a megszokott helyeit. Bizony sokszor mentünk megkeresni, volt mikor a másik ház kerítésén a tüzelő szuka után még be tudott menni, kijönni már nem és 2-3 napig nem tudott hazajönni, amíg mi meg nem találtuk. Azt azért el kell mondani róla amilyen kicsi volt akkora nagy kan volt Őkelme. Nagyobb szerszáma volt, mint ő maga. Idővel szelídült a kicsi és kezdett minket is elfogadni. Már örült is, ha mentünk, pláne mikor Arwen-t is átvittük, mindjárt potenciális háremhölgyet látott benne. Neki is állt a maga módján udvarolni, ahol érte ott próbálkozott, hátán, lábán, fején, mindenhol. Vicces volt. Arwen bölcsen tűrte, néha-néha elszakadt a cérna, olyankor kis összezördülés támadt, ám ugye ilyen a jobb családokban is előfordul.

Egyszer karácsony előtt baj történt, a petárda puffogtatástól Morzsi megijedt, és ijedtében beugrott az épülő ablakon, de a póráz fennakadt és a hátsó lábára állva félig felakasztva töltött egy éjszakát. Mikor jöttünk és így találtuk elhatároztuk hazavisszük hozzánk arra a kis időre, míg elkészül a ház, legfeljebb összehúzzuk magunkat. Meglepetésünkre hamar beilleszkedett és Arwennal való barátsága szorosabbá vált, állandóan a sarkában loholt, alig bírt a kanos természetével.

Egyszer talán épp kiállításról jöttünk haza elénk sietett és valahogy furcsán jött, az elejével rendesen lépdelt, de a hátulját csak húzta. Mi ez, csak nem a rettegett tacskóbénulás? Azonnal orvoshoz, diagnózis: hát igen ez, az. De mivel voltak bíztató jelek ezért a Síver doki biztatóan azt mondta neki: "Fogsz te még futni komám!"