Egy középkorú leonbergi uraság kissé szomorú, de szerencsés története olvasható a következő sorokban. Aladár kezdettől fogva igazi leó paradicsomban élt. Társával együtt egy szerető család teljes joggal felruházott tagja volt. Éveket töltöttek el kölyökkoruktól fogva érzelem gazdag környezetben. Rengeteg játék, szeretet, törődés övezte napjait. Gazdája igazi "leonbergi kedvelő" volt, aki szívén viselte saját és mások kutyusainak sorsát. Azonban sajnos az élet közbeszólt. Szeretett gazdasszonyuk egy napon az örök vadászmezőkre költözött. A család szomorúságában osztozott a két kutyus is, akik csak a fájó űrt és a gazdi hiányát érezték. Nem sokkal később meghozták a döntést, a családi ház fenntartása lassan megoldhatatlan, költözni kell. A megoldást egy kis lakás jelentheti, de mi lesz Aladárral? Egy extra méretekkel rendelkező eb jobb sorsa érdemes, mintsem naphosszat bezárva legyen egy szobába, várva a napi rövid sétát. Közvetett kapcsolat révén így került a HLT látómezejébe az új gazdit kereső leó, Aladár. Hamar kiderült, hogy egyik csapattagunk korábbról ismerte Aladár gazdáit, történetüket, sorsukat, így az elhunyt gazdasszony tiszteletére gyorsan elindult a gazdikeresés szervezett formában.

Első lépésként a kutyus ivartalanítása is zökkenő mentesen lezajlott, majd szerencsés egybeesések révén kiderült, hogy ugyan kissé messze, de egy család épp Aladárra áhítozik... Egyeztetések, és leinformálások után mindenki örömére Aladár hosszú útra indult, melynek végén új, szerető családba költözhetett. (Ezúttal köszönjük a segítséget a Schnautzer mentőknek, akik az utazásban Aladár segítségére voltak!) Így az egykori, kényeztetett sorsú leó, aki a nappali kanapéjának gyakori vendége volt, egy fiatal házaspár családi kedvence lett. Rövidesen szomorúságát feledve újra erőre kapott, hamar kiheverte a hosszú utazást, és felelős családi, társasági kutya lett ismét. Mára már szeretve várja a hamarosan megérkező leendő -kétlábú- játszópajtását...