Eseményeink

Eseményeink / Évnyitó Buli
Összefoglaló 2010. évi nyitó rendezvényünkről

2010. január 9-én gyűltünk össze jó néhányan, hogy megemlékezzünk az első évünkről, melyben a HLT a leonbergi fajta mentését elkezdte.

A MEOE székház egyik termében kaptunk lehetőséget, hogy kis csoportunk, az örökbefogadók és minden érdeklődő együtt lehessen, beszélgethessen. Nagy örömünkre a helyiség kicsinek bizonyult, melyet csurig megtöltöttünk, három kutyussal megspékelve.

Egy rövid diás bemutatóval indult rendezvényünk. Beszámoltunk a tavalyi évben elért eredményekről, a segítségre szoruló kutyusok történeteiről. Szerencsére minden kutyust sikerült jó helyre elhelyezni, köszönhető ez a befogadó gazdiknak, akik szemmel láthatóan nagyon örültek a rendezvénynek, és bennünket is megerősítettek abban a hitünkben, hogy érdemes minden kutyusnak esélyt adni az új élet kezdéshez. Meséltünk a kutyákról, kicsit magunkról, a mentés során felmerült nehézségekről, és a közben megérkezett tapasztalásokról. Köszönetet mondtunk összes támogatónknak és a Zoone eledel (www.zoone.hu) forgalmazónak valamint kedves tanácsadóinknak, akik a meghívott PBK képviseletében érkeztek hozzánk. S a nyitóbeszédet követően, végre bemutatásra került az első, 2010-es évi leonbergis naptárunk, mely nagy örömöt és elismerést váltott ki a megjelentek körében. Ezzel a naptárral kedveskedünk minden támogatónk számára, akik hozzájárulnak e nemes fajta mentése során felmerülő költségekhez.

Majd közös beszélgetés kerekedett. Mindenki szót értett egymással, nem volt feladat sem az ismerkedés sem a rég nem látott ismerősök üdvözlése, hiszen a téma természetesen mindannyiunk közös szerelméről szólt, a leonbergiről.

Időközben akadt minden féle finomság, így biztosítva, hogy vendégeink ne hagyják el éhes gyomorral a találkozónkat. Hiszen leós gazdákhoz méltóan magunk sem vetjük meg a finom falatokat. S ennek különös képpen örült a három, négylábú vendég.